Hírek
2024. Szeptember 27. 17:36, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
A PIROS AZ TILOS

Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy férfi járműszerelvénnyel közlekedett 2024. július 8-án, egy másik, külföldi sofőr pedig autószállító trélerrel haladt 2023. július 21-én a 86-os főút Szombathelyt elkerülő szakaszán. Mindketten későn észlelték a vasúti fénysorompó tilos jelzését, ezért keresztülhajtottak a vasúti átjárón és járműveikkel letörték a sorompó egyik csapórúdját. Egyikük észlelte is ezt, megállt, a letört rudat félretette, majd továbbhajtott. A másik, külföldi gépkocsivezetőt a mögötte haladó ismerőse értesítette a történtekről.
A két sofőrt a rendőrök azonosították és gyanúsítottként kihallgatták. Mindketten elismerték cselekményüket.
Velük szemben a vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt folytatott büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
A szükséges eljárási cselekményeket a Közlekedésrendészeti Osztály elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a napokban az ügyészségnek.
A vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető, így az átjárókban bekövetkező balesetek kimenetele sokszor csak a szerencsén múlik. Ezért kérjük, hogy a balesetek elkerülése, a vasúti közlekedés biztonsága érdekében fokozott óvatossággal közelítsék meg az átjárókat járműveikkel!
Amennyiben a jelzőrendszer nem működik, megállássál kell meggyőződni arról, hogy biztosan nem érkezik szerelvény a vasúti pályán egyik irányból sem és semmi nem akadályozza az áthaladást!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 04. 09:54, szerda | Helyi
MÉG MIELŐTT TRAGÉDIA TÖRTÉNHETETT VOLNA
A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.
2025. Április 02. 09:54, szerda | Helyi
VASI KUN LEÁNY
Az idén első alkalommal megtartott országos rendezvényen a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégium tanulója, Szabó Mercédesz Blanka nyerte el a Kun Leány címet.
2025. Március 25. 10:04, kedd | Helyi
ÚJABB DÍLEREKET ÉS FOGYASZTÓKAT AZONOSÍTOTTAK
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2024 októberében. Az elmúlt hetekben újabb terjesztőket és használókat fogtak el a vasi rendőrök.
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát