Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2012. Január 17. 07:22, kedd | Belföld
Forrás: mno.hu

A semmittevés jobban ment néhányaknak Gyöngyöspatán

A semmittevés jobban ment néhányaknak Gyöngyöspatán

Többen nem dolgoztak, sőt hátráltatták a kiszabott feladatok elvégzését a gyöngyöspatai közmunkaprogramban részt vevő alkalmazottak közül.

A programot márciustól erdőtelepítéssel folytatják a magyar–roma konfliktusról elhíresült település érintett lakosai – számol be a Magyar Nemzet.

Az első közmunkaprogram tavaly nyáron indult, és az eltelt időben a helyhatóság azt tapasztalta: a negyven munkásnak valamivel több mint a fele dolgozott megfelelően, a többiek erre nem voltak hajlandók, sőt akadályozták a munkát. – A jövőben csak olyan embereket szeretnénk foglalkoztatni, akik hajlandók dolgozni – mondta el a jegyző. Mátyás István hozzátette: azok, akiket nem alkalmaznak, kaphatnak állami segélyt, hiszen eddigi munkájuk alapján igazolni tudják az állami támogatáshoz szükséges jogszabályban előírt harminc munkanapot. A jegyző kitért arra is, hogy a dolgozói csere ellenére a közmunkaprogram óta Gyöngyöspatán jobb a hangulat, mint korábban, hiszen a lakossági konfliktusok okozóinak „van értelmes elfoglaltságuk, így nem jut idejük másra”.

Úgy tűnik azonban, a romák között nem szűnik a feszültség: mint ismert, egy hete a cigány kisebbségi önkormányzat tagjainak lemondását és a helyi cigány vajda közéleti visszavonulását követelte a gyöngyöspatai romák egy csoportja.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.