Hírek
2017. Január 18. 19:38, szerda |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Az Európai Parlament alelnökké választotta Pelczné Gáll Ildikót

Az Európai Parlament (EP) egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselőt a testület strasbourgi plenáris ülésén szerdán.
Az alelnökválasztás első körében 680 képviselő adta le szavazatát, amelyek közül 62 volt érvénytelen. Egy-egy alelnök megválasztásához az érvényes voksok több mint felére, azaz legalább 310 szavazatra volt szükség.
Antonio Tajani frissen megválasztott EP-elnök közlése szerint Pelczné Gáll Ildikót 310 képviselő támogatta, és választotta meg ezzel az uniós parlament egyik alelnökévé.
A képviselők tizennégy alelnököt választottak, a szavazás első körében Pelczné mellett kilenc másik jelöltnek sikerült megszereznie a szükséges többséget. Az Európai Néppárt (EPP) részéről az ír Mairead McGuinness-t, a német Rainer Wielandot és a spanyol Ramón Luis Valcárelt, a szociáldemokrata frakció (S&D) tagjai közül a lengyel Boguslaw Liberadzkit, az olasz David-Maria Sassolit, a francia Sylvie Guillaume-ot és a német Evelyne Gebhardt-ot választották meg. A liberálisok (ALDE) és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű képviselőcsoport az első fordulóban egy-egy alelnöki tisztséghez jutott a cseh Pavel Telicka, illetve a lengyel Ryszard Czarneki személyében.
A szavazás második körében a fennmaradó négy alelnöki poszt mindegyikét sikerült betölteni. Alelnökké választották a szociáldemokrata, román Ioan Mircea Pascut, a liberális, német Alexander Graf Lambsdorffot, valamint az osztrák Ulrike Lunaceket a Zöldek/Európai Szabad Szövetség és a görög Dimitriosz Papadimuliszt a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal részéről.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja később közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben hangsúlyozták: Pelczné Gáll Ildikó "újraválasztása az elmúlt évek munkájának elismerése, s egyben a magyar néppárti delegáció sikere". Mint írták, "az alelnöki tiszt megerősítésével hazánk pozíciója tovább erősödik az Európai Parlamentben".
"Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a néppárti frakció után a mai napon az Európai Parlament plenáris ülése is támogatásáról biztosított. Az EP alelnökeként továbbra is határozottan fogok küzdeni Magyarország és a magyar polgárok érdekeiért" - mondta Pelczné a szavazást követően.
A választás eredményére Ujhelyi István szocialista képviselő is reagált. "Csak remélni tudjuk, hogy a Fidesz alelnöke az Európai Parlament egyik vezetőjeként lesz elég bátor megtagadni Orbán Viktor EU-ellenes törekvéseit és helyette azt az európaiságot fogja követni, amelyet a Fidesz egykori EP-programjában még őszintén vállalt, vagyis, hogy: +az unió mi magunk vagyunk (...) nem lehet mindenért Brüsszelre mutogatni, az uniós döntések pedig nem külső diktátumok+" - közölte Ujhelyi.
Pelczné Gáll Ildikó 2010-ben lett az Európai Parlament képviselője, és már 2014-ben, a parlamenti ciklus első felében is az EP egyik alelnökévé választották.
Egy parlamenti ciklus öt évig tart, az elnökök, az alelnökök, a quaestorok és a szakbizottsági elnökök mandátuma azonban mindössze két és fél évre szól.
Az uniós parlament szerdán az öt quaestor személyéről is döntött, s megválasztotta a francia Elisabeth Morin-Chartier-t, a bolgár Andrej Kovacsevet, a szlovák Vladimir Mankát, a brit Catherine Beardert és a lengyel Karol Karskit. Ők tanácsnoki minőségben tagjai lesznek az EP elnökségének, felszólalnak az elnökségi üléseken és részt vesznek annak munkájában. A képviselőket közvetlenül érintő pénzügyi és igazgatási feladatokat látnak el.
Az EP a nap folyamán a szakbizottsági elnökök személyéről is dönteni fog.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.