Hírek
2013. Október 20. 20:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Bajai választás - A Blikk szerint az MSZP rendelhette meg a videót

A Blikk információi szerint az MSZP rendelhette meg a bajai választással összefüggésben a hvg.hu-n megjelent videofelvételt. A napilap honlapján vasárnap délután megjelent írás szerint a videó egyik készítője vallomást tett a rendőrségen.
A Blikk azt írta, hogy a videó készítői azt állítják, a felvétel megrendezett, s azt az MSZP rendelte meg, a videózók saját bevallásuk szerint nem tudtak arról, hogy ezt nyilvánosan felhasználnák a Fidesz ellen.
A lap úgy tudja, a videó egyik készítője, K. G. solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő vallomást tett a rendőrségen. Állítása szerint hatan készítették a videót, közülük hárman játszották el megvesztegetést, míg ő és két társa filmeztek - írták.
A Blikk úgy tudja, K. G. állítása szerint ő és két társa a budapesti MSZP-székházban a bajai időközi választás két fordulója között a szocialista párt sporttagozatának egyik tagjával találkozott.
A megrendelő MSZP-s ott egy olyan "oktatófilmet" kért tőlük, amely azt mutatná be: a Fidesz hogyan vásárolna szavazatokat, hogy megnyerjék a voksolást - közölte a lap, hozzátéve, vagyis szerintük színészkedés volt, hogy egy szobába belépő férfi tűzifát ígér, s 200 ezer forintot ad át a helyiségben tartózkodóknak azzal a kéréssel, hogy ők és családtagjaik menjenek el szavazni, s válasszák Kovács Csaba fideszes jelöltet Teket Melinda ellenzéki indulóval szemben.
A csapatnak az első és a megismételt választás között kellett volna leszállítania a filmet, ezt azonban nem tudták vállalni. "Úgy tudjuk, K. G. azt vallotta a rendőröknek, hogy akkor, amikor átadták az elkészült felvételt, egy MSZP-s országgyűlési képviselő is jelen volt" - olvasható a Blikk honlapján.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a lapnak úgy reagált: mindez teljes badarság, ráadásul, aki mindezt kitalálta, annak nincs sok logikai érzéke.
Mihályné Bornemisza Eleonóra rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek megismételte az általa korábban elmondottakat: pénteken rendeltek el nyomozást feljelentés alapján a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Hozzátette, hogy az ügyről további részleteket nem kívánnak közölni.
A hvg.hu-ra pénteken került fel egy videofelvétel, amelyen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, s további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és a családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választáson. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármester küldte.
A bajai 32-es szavazókörben egy hete megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:39, vasárnap | Belföld
Nébih: enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészség
Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. Május 11. 11:30, vasárnap | Belföld
Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
Megdőlt az országos hajnali hidegrekord szombaton: a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson mínusz 4,4 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).