Városlista
2025. június 19, csütörtök - Gyárfás

Hírek

2022. Február 13. 13:04, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Biciklizés közben lopták meg

Biciklizés közben lopták meg

A kiskunmajsai rendőrök befejezték a nyomozást.

Kerékpárral tartott Kiskunmajsa városközpontja felé egy 60 éves helybéli 2021. november 4-én este, amikor a mellette elhaladó, szintén bicikliző fiatal kiemelte a hátsó csomagtartójából az idős táskáját. Az asszony azonnal észrevette, hogy kilopták az értékeit a kosarából, ezért követni kezdte a tolvajt. Pár utcán keresztül még szemmel tudta tartani a táskájával menekülőt, azonban hamar szem elől tévesztette. Ekkor értesítette a rendőröket, akik a helyszínre siettek. A sértett táskájában a telefonja, személyes okmányai, egy parfüm és 20 ezer forint volt – közölte a rendőrség.

Az asszony részletesen elmondta az útvonalát a nyomozóknak, ami alapján be tudták gyűjteni a környék kamerafelvételeit, és elemezni kezdték azokat. Másnapra azonosították a tolvajt, akit az otthonában fogtak el a Kiskunmajsai Rendőrőrs egyenruhásai. A 17 éves fiatalkorút gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntette miatt. A kamasz beismerte tettét, a rendőrök pedig lefoglalták az eltulajdonított holmik egy részét.

A nyomozást befejezve a kiskunmajsai rendőrök vádemelést javaslattal küldték meg az iratokat az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló

Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.

2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek

Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek

Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban

Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.