Hírek
2024. Július 17. 09:45, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Bűncselekmény-rablás

Vádat emeltek két fiatal ellen egy tinédzser kirablása miatt
Vádat emelt az ügyészség két fiatal ellen, akik kiraboltak egy tinédzsert egy budapesti buszon - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlottak közül a fiatalabb az elkövetéskor a 14. életévét sem töltötte még be, míg az idősebb 20 éves volt. 2023. július 11-én kora délután egy Kispestről Budapest belvárosa felé tartó buszon az idősebb vádlott arra kérte az ott utazó 16 éves sértettet, hogy üljön át egy másik helyre, és megkérdezte tőle azt is, hogy van-e nála pénz. A sértett nemleges választ adott. A beszélgetésbe becsatlakozott a fiatalabb elkövető is, közölve, "van nálam kés, elővegyem?".
Mivel a sértett a fenyegetés ellenére sem tett eleget a támadók kérésének, felszólították, hogy szálljon le a buszról, de ő ennek szintén nem tett eleget, ezután az idősebbik elkövető a fiú mellé ült, aki félelmében átadott neki 400 forintot, valamint a bankkártyáját és annak PIN-kódját.
A támadók a megszerzett zsákmányukkal a buszról leszálltak, és az idősebbik vádlott még aznap 10 000 forintot vett fel az elrabolt bankkártyával egy kőbányai ATM-automatából - írták.
A rendőrség a két elkövetőt a térfigyelő kamerák felvételei alapján napokon belül azonosította, majd elfogta, mivel közülük az idősebbik más kerületi rendőrkapitányságok előtt folytatott bűnügyekből már ismert személy volt.
Az idősebb terheltet a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte, míg társa bűnügyi felügyeletbe került, ahol azonban a lakcímének tisztázása érdekében megjelenő gyermekjóléti családgondozóra rátámadt. Ezért a bűnügyi felügyeletét megszüntetve javítóintézetben végrehajtandó letartóztatásba helyezték, és a vádirat szerint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt is felelnie kell.
Az ügyészség a különös visszaeső, jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő idősebb vádlottra végrehajtandó börtön kiszabására, míg az elkövetéskor a 12. életévét betöltő, de 14 év alatti vádlottal szemben javítóintézeti nevelésére tett indítványt, mivel vele szemben a törvény szerint büntetés kiszabásának nem, csak intézkedés alkalmazásának van helye - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 01. 08:00, kedd | Helyi
„TEMPLOMOKRA SZAKOSODOTT”
Néhány napon belül két vármegyében is ellopta a perselypénzt egy nagykanizsai férfi.
2025. Június 04. 09:54, szerda | Helyi
MÉG MIELŐTT TRAGÉDIA TÖRTÉNHETETT VOLNA
A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.
2025. Július 13. 09:08, vasárnap | Külföld
Donald Trump 30 százalékos vámot vetett ki az EU-ból és Mexikóból érkező importra
2025. Július 13. 09:07, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb