Hírek
2013. Január 09. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Itthon maradnak a kezdő orvosok

Több évtizede nem volt példa olyan mértékű struktúraváltásra, mint ami most körvonalazódni látszik az egészségügyben. Tavaly sor került bérrendezésre, elkezdődött az intézmények állami átvétele, de a kezdő szakorvosoknak is – az ösztöndíjprogramoknak köszönhetően – kedvezőbbé vált az itthoni helyzete – mondta a Magyar Hírlapnak Papp Magor. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az irány jó, ám kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan működnek majd az új stratégiák.
A közalkalmazottak kényszernyugdíjazása kapcsán ugyanakkor aggodalmát fejezte ki Papp Magor, mivel szerinte a mintegy ezerötszáz érintett orvos távozása a rendszer működésképtelenségét idézheti elő. „Több olyan intézmény van, amely – ha valóban távozik ezerötszáz orvos – nem fogja tudni elvégezni a feladatait. Gyakorlatilag már olyan kevés szakember van a rendszerben, hogy nem bírja el azon nyugdíjaskorú kollégák kivonását, akik még szakmailag és szellemileg frissek” – vélekedett az elnök. Azonban a határozat végrehajtása nem pusztán a humánerőforrás területén okozna gondot, hanem szakmai szempontból is komoly problémákat idézne elő. Papp Magor szerint az érintett kollégák harminc-negyven év tapasztalattal a hátuk mögött dolgoznak, így az ő jelenlétük nemcsak a betegeknek, hanem a fiatal, kezdő szakembereknek is nagyon fontos. Hozzátette, sok esetben ez a korosztály oktat vagy kellene, hogy oktasson a szakképzésben.
Papp Magor a kezdő szakorvosokat is érintő ügyeleti rendszer új szabályozásával kapcsolatban azt mondta, a betegek és a fiatal kollégák szempontjából is kifejezetten előnyös az új egészségügyi jogszabály idevonatkozó passzusa. „A jogszabály több évtizedes hiányt pótol azzal, hogy világosan meghatározza, mi egy adott ügyeletben a szakorvos és a rezidens feladata, kit milyen felelősség terhel. Végre meghatározták azt is, hogy mikor ügyelhetnek a kezdő kollégák egyedül.
Az egészségügyben elkezdődött struktúraváltás kapcsán kifejtette, nyilván sokféle logika mentén lehetett volna elindulni, ám a legfontosabb, hogy végre van egy szakmai vezérfonal, ami alapján halad az átalakítás. Megjegyezte azt is, hogy természetesen vannak még kényes kérdések, ilyen például a hálapénz, illetve a várólisták megkerülhetősége, ezeket a közeljövőben újra társadalmi vitára kellene bocsátani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.