Hírek
2011. November 12. 14:39, szombat |
Belföld
Forrás: Orientpress.hu
Új bankot hoz létre a Hiteltársulás

A Hiteltársulás a megoldások napját tartotta pénteken, amelyen elhangzott, a „devizahitel-végtörlesztés” kihívásra megoldást csak teljesen új alapokon működő bank hozhat.
A civilek úgy döntöttek, akkor is létrehozzák a bankot, ha az állam nem támogatja azt - írja a Magyar Hírlap.
Doubravszky György, a Hiteltársulás ötletgazdája a Magyar Hírlapnak azt mondta, a „devizahitel-végtörlesztés” kihívásra megoldást csak teljesen új alapokon működő bank hozhat. Várhatóan az állam és a civil szféra közösen hozza létre úgy, hogy az állam garanciát ad, a civilek pedig a versenyképességet. Kijelentette: a civilek úgy döntöttek, akkor is létrehozzák a bankot, ha az állam nem támogatja. Ugyanis a kétmilliárd forintos induló tőke könnyen előteremthető, hiszen kétezer civil egymillió forintjából megvan. Az ötletgazda hozzátette, egyetlen kérésük az államhoz a gyorsított bejegyzés megoldása.
Doubravszky György szerint azért van szükség új bankra, mert egy 21. századi pénzintézetet nem lehet 20. századi alapokra építeni. Ez azért jó az államnak, mert precedenst teremt arra, hogy a „civilek” – minimális állami segítséggel – képesek megoldani problémájukat. Kedvező a diákoknak, a nyugdíjasoknak, az önkormányzatoknak, mert itt lesz a legkedvezőbb kondíciójú a számlavezetés. Azért jó a hiteleseknek, mert a Nemzeti Eszközkezelővel együttműködve lefedi a „frankcsapdaprobléma” teljes körét.
A téma súlyát mutatja, hogy a pénzügyi felügyelet adatai szerint jelenleg 1,22 millió lakossági jelzáloghitel van, amelyből 142 ezer a bedőlt hitel, s mintegy háromszázezer ügyfél késik a törlesztéssel. Jövőre több ponton is változik a bírósági végrehajtásról szóló törvény. Az árverezések közötti idő lerövidül, és megszűnik a végrehajtások szóbeli licitálós szakasza – helyette a teljes folyamat az interneten zajlik majd. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarához 2011 első fél évében 198 166 ügy érkezett, ami 23 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakának 160 518 ügyéhez képest. Ingatlanárverésre ez idő alatt 1376 alkalommal került sor, amelyek felét tették ki a lakóingatlan-árverések.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.