Hírek
2011. November 29. 07:58, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Kihirdetik a szükségállapotot Szlovákiában
Szükségállapotot hirdetnek ki 15 szlovákiai kórházban az ország egészségügyében kialakult válsághelyzet miatt – jelentette be Iveta Radicová miniszterelnök a szlovák kormány rendkívüli ülése után hétfőn este.
A pozsonyi kormány ezzel reagált arra a helyzetre, hogy a szlovákiai kórházak orvosainak mintegy harmada felmondott munkáltatójának, s ennek következtében több egészségügyi intézményben december elsejétől orvoshiány fenyeget, s az intézmények nem tudják ellátni feladataikat. A szükségállapot november 29-én, kedden lép életbe.
„Szeretném biztosítani az állampolgárokat, hogy döntésével a kormány biztosította az egészségügyi ellátást” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Radicová többször is megismételte, hogy „nagyon-nagyon nehezen meghozott döntésről” van szó, de más megoldás jelenleg nem mutatkozott.
A kormányfő azt mondta: a 15 érintett kórház többsége Észak-Szlovákiában van. Hat kórházban közülük a szükségállapot „csak néhány napig, legfeljebb egy hétig” fog tartani. Nem egész kórházakat, hanem csak a felmondások által veszélyeztetett osztályokat, s elsősorban konkrét orvosokat fog érinteni. Az érintett orvosok számára a törvény munkakötelezettséget ír elé, s megvonja egyebek között a sztrájkjogot. Abban a kilenc kórházban, ahol a legtöbb felmondás történt, a kormány a lehető legrövidebb ideig kívánja fenntartani a szükségállapotot. A hatályos törvények szerint a kormány 90 napra hirdethet ki szükségállapotot.
Radicová újra felszólította az orvosokat, hogy fogadják el a kormány kompromisszumos béremelési ajánlatát, és térjenek vissza betegeikhez. A kormány mintegy 300 eurós általános béremelést ajánlott az orvosoknak, míg azok 707 eurós átlagos béremelést követelnek. Radicová szerint a jelenlegi válságos gazdasági helyzetben ezt a követelést a kormány nem tudja teljesíteni. A szlovákiai kórházakban kialakult feszültségeket már érzik a páciensek is. Több intézményben elhalasztották a november végére, december elejére tervezett műtéteket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld
Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból
Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. Január 30. 07:06, péntek | Külföld
Donald Trump: az orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg idő miatt
Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy egy hétig nem löveti Kijevet a hideg időjárásra tekintettel - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

