Hírek
2013. December 13. 12:35, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
MSZP: vissza kellene vonni a kínai orvoslást engedélyező módosítást

Az MSZP szerint vissza kell vonni azt a parlamentben hétfőn elfogadott módosító javaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a hagyományos kínai orvoslást végzők Magyarországon praktizáljanak.
Erről Havas Szófia, a szocialisták egészségügyi szakpolitikusa beszélt pénteken sajtótájékoztatón.
Elmondta, a fideszes képviselők javaslatára elfogadott módosító indítvány alapján a gyógyító tevékenység megkezdésének nem lenne feltétele a hagyományos kínai orvoslást végzők szakképesítését igazoló bizonyítvány magyarországi elismerése. Mindössze azt szabnák feltételül, hogy a kínai orvosok hazájukban ne álljanak az egészségügyi tevékenység gyakorlását kizáró vagy büntetőjogi intézkedés hatálya alatt.
Az MSZP-s politikus szerint ez ellentétes az európai normákkal, és kizárja a gyógyítók ellenőrzését.
Hozzátette: a módosítás mögött csak a kritikus magyarországi orvoshiány állhat, amire a Fidesz azt a megoldást találta, hogy "kínai orvosokat hoznak ide a jól képzett magyar orvosok helyett".
Véleménye szerint az egészségügyben kialakult állapotok miatt Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak le kellene mondania. Egyúttal sürgette, hogy a szerinte indokolatlan, nem előkészített módosító javaslatot még az egészségügyi salátatörvény jövő heti zárószavazás előtt vonják vissza.
A Fidesz három orvos képviselője – Bene Ildikó, Hollósi Antal Gábor és Kovács József – azzal indokolta javaslatát, hogy a magyar felsőoktatásban nem lehet elsajátítani a hagyományos kínai gyógymódokat, így a külföldön szerzett oklevél sem ismerhető el, a hagyományos kínai orvoslást végző szakemberek pedig ez idáig nem praktizálhattak önállóan.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.