Hírek
2024. December 12. 10:58, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
VITTEK MINDENT, AMI MOZDÍTHATÓ

A celldömölki rendőrök elfogták azt a három férfit, akik több jánosházai és egy szomszéd vármegyei településről tulajdonítottak el szerszámgépeket, használati tárgyakat több százezer forint értékben.
A celldömölki rendőrök folytattak nyomozást Jánosházán és egy szomszédos megye területén elkövetett betöréssorozat miatt. Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és egyéb nyomozási cselekmények során került a látókörükbe egy 30 éves vasi férfi, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmények elkövetésével.
A segítői a betöréseknél jellemzően a húszas éveikben járó fiatalok voltak. A sorozatbetöréseket késő ősszel kezdték, és egészen az elfogásuk napjáig folytatták, összesen hat helyszínen. Több alkalommal lakóházak udvarára másztak be, ahonnan minden értékesíthető dolgot – többek között alufelniket, fűkaszát, kandallót, gumiabroncsokat – loptak el. Két vendéglátóhelyre az ablak betörésével jutottak be, ahol szeszes ital, némi váltópénz és nyers élelmiszer szerepelt a számlájukon, amit természetesen nem egyenlítettek ki.
A helyszíni kihallgatások során több, a betörésekből származó szerszámot, használati tárgyakat találtak a nyomozók, amiket lefoglaltak, majd azokat visszaadták jogos tulajdonosuknak.
A rendőrök a 30 éves férfit és két társát többrendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 04. 09:54, szerda | Helyi
MÉG MIELŐTT TRAGÉDIA TÖRTÉNHETETT VOLNA
A körmendi rendőrök igazoltatták azt a sofőrt, akinél jelzett az alkoholszonda. Ha ez nem lenne elég a férfit korábban végleg eltiltották a vezetéstől. 24 órán belül mások is fennakadtak a szondás ellenőrzésen.
2025. Április 02. 09:54, szerda | Helyi
VASI KUN LEÁNY
Az idén első alkalommal megtartott országos rendezvényen a Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégium tanulója, Szabó Mercédesz Blanka nyerte el a Kun Leány címet.
2025. Március 25. 10:04, kedd | Helyi
ÚJABB DÍLEREKET ÉS FOGYASZTÓKAT AZONOSÍTOTTAK
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2024 októberében. Az elmúlt hetekben újabb terjesztőket és használókat fogtak el a vasi rendőrök.
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát